A szép idő hívó szavára hallgatva úgy alakult, hogy az idei évfordulónkat rendhagyó módon kirándulással ünnepeltük meg. A hollókői kiruccanás kellemes emlékeket hagyott bennünk, ezért újra Palócia felé vesszük az irányt – első úticélunk a Budapesttől mintegy 80 km-re északra található Drégelypalánk, azon belül is Drégely vára, művésznevén a Szondi vár. Végvár ez a javából, a cipőnk orrával tulajdonképpen már Szlovákiában vagyunk.
Drégelyvár
Akkor kap el minket igazán a kirándulás izgalma, amikor véget ér az egyenes útszakasz és beúszunk az első dombutcákba, a Börzsöny fennhatósága alá tartozó nógrádi kis falvakba. Tiszta udvarú, rendes házak szegélyezik az utat végig, amerre mi jártunk, ott szegénységében is takaros rendet tart a nógrádi nép.
Drégely vára autóval nem megközelíthető (ebből az irányból legalábbis), a Schaffer-forrásnál kialakított kis parkolótól gyalog folytatjuk utunkat. Hétvége, gyönyörű idő, friss levegő, mindezek ellenére a hegy turizmusát egy idősebb házaspár és mi alkojtuk összesen. Emberek, ne nézzetek annyi televíziót!
Erdei séta Nógrádban
A vár 444 méter magasan tekint le a tájra, a felfelé vezető úton van néhány meredek kaptató, kellemesen átmozgatja a nekiveselkedő túrázót. Kényelmesen baktatva, kattintgatós tempóban egy óra alatt felérünk a várhoz, ahol első próbálkozásunk, hogy magunkba szívjuk a történelmet, kudarcot vall; rajtunk üt ugyanis egy vérengző katicabogár raj. Nem vicc, százával vertek tanyát a mindenre elszánt katicák a vár tövében, van köztük hétpettyes, sárga, piros, még fekete is, de nem a kifestőkből ismert szelíd, ártatlan teremtmények; csípnek, harapnak és zuhanórepülésben, csapatostul csapódnak be az arcunkba, fülünkbe, szánkba. Ezek után nagyobb tiszteletet tanúsítok azok iránt, akiknek katica volt a jele az óvodában.
A várba felkapaszkodva szerencsére megmenekülünk a hitchcocki pettyesektől. Elmerengünk kissé, hogy mit is érezhetett az a tizenhat lovas, százhuszonhat gyalogos, egy tüzér és három várőr, akik közel fél évezreddel ezelőtt ugyaninnen tekintettek le a kor egyik legjobban felszerelt, várostromból csupa jeles bizonyítvánnyal rendelkező tizenkétezres seregére, melynek élén Ali budai pasa zászlaját lengette a szél. Szondi György és katonái azonban a pasa nagy bosszúságára nem adták meg magukat. A török ágyúk két napig roskították megállás nélkül a vár falait, mielőtt ostromra indultak volna, a harmadik napon a várőrségnek valószínűleg már csak egy füstölgő romhalmaz nyújtott menedéket. Ennek ellenére többször is sikeresen visszaverték a törököket, míg le nem győzte őket a fenemód túlerő.
Kilátás a Szondi várból
A romok tényleg romok, de kivehető azért a vár alaprajza. Parányi erődítmény volt ez a maga korában, s részben parányiságának köszönheti nagy hírét. Tinódi Lantos Sebestyén megsiratta, Arany és Kölcsey versben emlékezett meg róla, Mikszáth, Jókai és sok más írónk prózával állított síremléket a hősi védőknek.
A hős várvédők emlékműve Drégely váránál
Érdemes meghallgatni, hogyan szavalja a Szondi két apródját Sinkovits Imre, a maga felejthetetlen, érces hangján.
[youtube SauBb1-dLeE]
Szemlélődés közben megérkezik még három éltes korú, őszbe forduló várostromló – kerékpárral. Nem semmi teljesítmény, az egyikükkel szóba elegyedek, harmincöt kilométeren vannak túl a hegyi terepen, de más úton mennek vissza a táborba, az lesz még vagy negyvenöt. Országúton ez nem tétel, de a hegyekben azért jól lefáraszt, mondja diadalittasan pihegve a hatvanöt év körüli úriember. Brávó, gondolom magamban, aztán mondom ki hangosan is.
A túránk következő állomása Nógrád, néhány kilométeres kitérő ez a hazaúton. A nógrádi várhoz vezető út könnyű, pár perces séta csupán a parkolótól (talán ez is közrejátszik abban, hogy itt már többedmagunkkal szemlélődünk), a rövid úton az öregtorony alatt a hét vezér hét totemoszlopa látható.
A hét vezér totemoszlopa a nógrádi várnál
A nógrádi vár nem büszkélkedhet olyan romantikus históriával, mint közeli szomszédja; 1544-ben az itt szolgáló helyőrség a hazafias megfogalmazás szerint „megfutamodott” a közelgő török had elől. A történelem azért ennél valamivel árnyaltabb, egy veszett ügyért feláldozni százak életét – ha van más lehetőség – az én szememben nem hősiesség, hanem óriási ostobaság.
A nógrádi vár öregtornya
Az előző erődítménynél jóval méretesebb, igazi vár benyomását kelti a nógrádi vár. A sarkokban bástyák strázsálnak, szabálytalanul futó falain belül nagy, zöld, füves terület, melyet a belső torony mellett elhagyatottan parkoló tartálykocsival sikerült azért elcsúfítani. Elkeserítő látvány, valószínűleg senkinek nincs belefoglalva a munkaköri leírásába, hogy a nógrádi vár udvarát tisztítsa meg a rozsdaette tartálykocsitól, pusztán jóérzésből pedig egyik hivatal sem foglalkozik ilyen haszontalanságokkal.
A nógrádi vár udvara
Ottfelejtett tartálykocsi a nógrádi várban
Körbesétálunk a várfalon. A kilátás pazar; a keleti oldalon, félkörívben Nógrád községe bújik meg a vár oltalmában, nyugaton mezőkön, legelőkön pihenhet meg a tekintet, a panoráma háttérdíszletét pedig a Börzsöny kamaszkorú, mindössze 15-18 millió éves dombjai szolgáltatják. Szerencsére jó az időzítésünk és szemtanúi lehetünk, miként szenderül álomra mögöttük az őszi nap.
Nógrád vára az októberi naplementében
Így nem csak az vált bizonyossá, hogy egy szép naplementének nem elengedhetetlen kelléke a tengerpart, hanem az is, hogy a felfedezésre váró nógrádi várromok egyikéhez hamarosan újra visszatérünk.
Naplemente a Börzsönyben
A kiránduláson született többi fotóemléket, valamint még több várat, erdőt és tájat a Gyömbér Facebook oldalán tudsz szemügyre venni.
